Ez a blog vajon mi?

Idegen tollakkal ékeskedni nem szerencsés. Heltai Gáspár fabulájából tudjuk, hogy aki így tesz, az előbb-utóbb mind az idegen, mind a saját tollait elveszíti, és "ekképpen két közbe mezítelen marada." Vajon valaki, aki a hazai jog alkalmazása során külföldi megoldásokra is tekintettel van, szintén idegen tollakkal ékeskedik? Blogindító bejegyzés műhibákról, lusta ügyvédekről és a bírák nemzetközi közösségéről. 

Egy férfi felkeresi a helyi kórházat, ahol egy asszisztens tévesen és gondatlanul influenzát diagnosztizál nála. A beteg hazamegy, de három óra múlva kritikus állapotban tér vissza. Egy orvos ezúttal agyhártyagyulladást állapít meg, és a beteget ennek megfelelően kezelik. Amikor hetekkel később hazaengedik, mindkét fülére süket. A szakértői vélemény alapján nem zárható ki, hogy a beteg akkor is elveszítette volna a hallását, ha az asszisztens kellő gondossággal jár el. Az asszisztens gondatlansága viszont megfosztotta őt az egészséges élet nem elhanyagolható esélyétől.

Egy közalkalmazott, akit munkáltatója jogellenesen mentett fel, számítási hibára hivatkozva felülvizsgálati kérelmet kíván benyújtani a munkaügyi bíróság jogerős ítéletével szemben. Ezzel kapcsolatban megkeres egy ügyvédet, aki a megbízást el is vállalja. Az ügyvéd a felülvizsgálati kérelmet azzal terjesztette elő, hogy a részletes indokolást rövid határidőn belül csatolja. A részletes indokolás benyújtása határidő után történt, ezért a felülvizsgálati fórum a kérelmet hivatalból elutasította. A közalkalmazott kártérítésként – egyebek mellett – az állítólagos számítási hibából adódó bérkülönbözetet is követeli, mert meggyőződése, hogy felülvizsgálati kérelme megalapozott lett volna, ha az ügyvéd nem mulaszt. Az ügyvéd szerint a felülvizsgálati kérelem eleve alaptalan volt. Az eljárásba beavatkozó biztosító és segélyező egyesület szerint pedig utólag nem állapítható meg, hogy mi lett volna a felülvizsgálati eljárás eredménye, így ez nem is lehet kártérítés alapja. Akárhogy is nézzük azonban, a közalkalmazottat a mulasztás biztosan megfosztott valamitől: ez pedig a sikeres felülvizsgálat esélye.

Hagyományos kártérítés esetén az a két kérdés merül fel, hogy bizonyítható-e egyáltalán tradicionális értelemben felfogott „kár” (pl. az életminőség romlása vagy a meg nem ítélt bérkülönbözet), illetve van-e okozati összefüggés a mulasztás és a kár között. Ha ezekre nem tudunk válaszolni, vagy a válasz nem tetszik, megvizsgálhatjuk, hogy kárnak minősül-e valamilyen „esély” elveszítése, és vajon van-e az esélynek vagyoni értéke. A Ptk. (régi és új egyaránt) vajmi kevés támpontot ad a bírónak: a törvényből csak annyi olvasható ki, hogy a kártérítési felelősség megállapításához valamilyen okozati összefüggést bizonyítani kell, és (az új Ptk. szerint) nem állapítható meg okozati összefüggés ott, ahol a károkozó a kárt nem látta előre, és nem is kellett előre látnia. A kár fogalmát illetően az új Ptk-ból megtudhatjuk, hogy az lehet értékcsökkenés, elmaradt vagyoni előny és vagyoni hátrány kiküszöbölése érdekében felmerült költség. Vagyis a törvényi rendelkezések nagyszerűen alkalmazhatók miután már megválaszoltuk az előkérdéseket, de azok megválaszolásához valójában nem visznek közelebb.

Alighanem a világ legmagányosabb embere lenne az a bíró, akinek hasonló ügyek irataival és a Ptk-val összezárva kellene ítéletet hoznia. Szerencsére a magyar bírák – még ha sokuk ezen talán még soha nem is gondolkodott el – nem magányos harcosok, hanem a bírák nemzetközi közösségének tagjai, akiknek gyakran igen hasonló kihívásokkal kell szembenézniük. Miért jó ez? Azért, mert ott, ahol a hazai jog hiányos vagy nem egyértelmű, a bíró segítségért fordulhat külföldi kollégáihoz. Jogösszehasonlítás révén feltárhatja a vizsgált kérdésre adható megoldások teljes körét és feltérképezheti a nemzetközi tendenciákat. Hasznosíthatja más jogrendszerek tapasztalatait: értékelheti az egyes megoldásokat, mérlegelheti előnyeiket és hátrányaikat, elkerülheti a buktatóikat és beépítheti a jó elemeiket. Ha ez a nemzetközi szakmai párbeszéd kellően intenzív, a konkrét ügyek megoldásán túlmutatva akár spontán jogharmonizációs erővé is válhat.

Az összehasonlító módszer alkalmazásából fakadó előnyök annyira nyilvánvalóak, hogy nem az az igazi kérdés, miért lenne hasznos, ha alkalmaznák a bírák, hanem az, hogy miért nem alkalmazzák többen, gyakrabban és jobban. Ez a megállapítás egyáltalán nem kioktatás vagy megrovás kíván lenni: nagyon komoly elvi, praktikus és szervezetszociológiai okai lehetnek az összehasonlító módszer elutasításának vagy elhanyagolásának. Tény: a jogösszehasonlítás nem mindig járható út, és a szakmaiatlan vagy tendenciózus jogösszehasonlítás nagyobb károkat okozhat, mint a jogösszehasonlítás hiánya. De miért kellene a bíráknak két rossz közül választania, ha választhatják a jót is?

Ez a blog ezért született: a jogalkalmazás során végzett jogösszehasonlítást szeretné népszerűsíteni, segíteni és értékelni. Teszi ezt úgy, hogy konkrét példákat elemez (a bejegyzés elején szereplő eseteket például alaposan ki fogom vesézni), vitákat ismertet és generál, intézményi megoldásokat mutat be, jogászokat és szakértőket szólaltat meg. A témákat elsősorban a rendes bíróságok polgári és gazdasági ügyszakaiból merítem, de az Alkotmánybíróság sem marad ki a posztokból. Időnként kitérőket is teszek majd, főleg a jogi oktatás területére, ahol az összehasonlító módszer szélesebb körű alkalmazása ugyancsak új távlatokat nyithatna: a jogászképzést a szent szövegek sulykolása helyett az analitikus, rendszerező és érvelési kompetenciák fejlesztése felé terelhetné. Emellett igyekszem az olvasók körében felmerült kérdésekre válaszokat keresni és a felvetéseikre érdemben reagálni – ez merőben új irányokba is elviheti az eredetileg kigondolt tematikát.

Mondhatnám, hogy ez a blog csak csepp a tengerben, hogy szerény eszközeimmel mindössze hozzá kívánok járulni valamihez, hogy ambícióm és céljaim korlátozottak. De ez nem igaz. Fiatal vagyok, lelkes és életerős. Meg akarom váltani a világot. Ha a blog olvasói ebben segítenek, minden bizonnyal sikerülni is fog…