2014. augusztus 30., szombat

Xenofób jogalkalmazók, avagy gyűlölik-e a magyar bírák a külföldi jogot?



A magyar nyelvű Wikipedia szócikke szerint a xenofóbia görög eredetű kifejezés, a xenos („idegen”) és a phobos („félelem”) szavak összetétele, jelentése idegengyűlölet, enyhébb formájában az idegenekkel szembeni negatív érzelmeket jelenti. Természetesen semmi sem utal arra, hogy a magyar bíróságok bármilyen ellenérzésekkel viseltetnének külföldi felekkel szemben. Úgy tűnik azonban, hogy a külföldi jog megítélése már korántsem ilyen semleges. Valóban próbálnak-e a magyar bíróságok kibújni a külföldi jog alkalmazásának kötelezettsége alól? És ha igen, miért? És tehetünk-e bármit azért, hogy ne így legyen?

Egy összehasonlító jogi blog szempontjából ez a kérdés azért fontos, mert az általunk a jogalkalmazók számára melegen ajánlott összehasonlító módszer alkalmazásának egyik alapfeltétele, hogy a bíróság egyértelmű és megbízható információval rendelkezzen a külföldi jogok tartalmáról. A nemzetközi elemet tartalmazó ügyekben elképzelhető, hogy a magyar bíróságnak a nemzetközi magánjog szabályainak és kapcsoló elveinek megfelelően külföldi anyagi jog alapján kell döntést hoznia. Vagyis a magyar (és európai) jogalkotó nyilvánvalóan eleve abból indul ki, hogy a magyar bíróságoknak módjukban áll egyértelmű és megbízható információt szerezni az alkalmazandó külföldi anyagi jogról, és azt képesek megfelelő módon értelmezni és alkalmazni. Ha ez nemcsak feltételezés, hanem maga a valóság, akkor a magyar bíróságoknak egyrészt nincs miért tartaniuk a külföldi jog alkalmazásától, másrészt az összehasonlító módszerrel szemben leggyakrabban felhozott praktikus ellenvetés is alaptalan.

A valóság azonban szokás szerint nem fekete és nem fehér, hanem szürke – és annak is legalább ötven árnyalata.

A külföldi jog alkalmazásával járó ügyek arányára vonatkozóan egyes igazságszolgáltatási rendszerekben, egyes bíróságokon, illetve egyes bírákra vagy tanácsokra lebontva a mai napig nem készültek reprezentatív és összehasonlítható felmérések. A rendelkezésre álló adatokból ugyanakkor viszonylag nagy bizonyossággal megállapítható, hogy bár az elmúlt bő fél évtizedben a nemzetközi elemet tartalmazó ügyek száma lassan, de biztosan emelkedett, ennek ellenére ezek nem tekinthetőek meghatározó jelentőségűnek a legtöbb jogalkalmazó praxisában. A külföldi jog alkalmazásával járó problémák egy része éppen a jelenség korlátozott jellegéből fakad: a bírák nem rendelkeznek megfelelő rutinnal az ilyen ügyek elbírálásában, és amikor szembesülnek az e körben felmerülő sajátos anyagi- és eljárásjogi kérdésekkel, nem mindig optimálisan reagálnak azokra. Rendszeres időközönként születnek magánjavaslatok arra vonatkozóan, hogy speciális hatásköri és illetékességi szabályokkal tagállamonként néhány bíróságra kellene korlátozni a külföldi elemet tartalmazó ügyek elbírálását, ahol bizonyos idő elteltével kialakulhatna a hatékony ügyintézéshez szükséges szakértelem és gyakorlat. A magyar jogrendszer nem ezt a megoldást követi, és teljesen egyértelmű, hogy az európai tendencia sem ebbe az irányba mutat.

A külföldi jog alkalmazásával járó eljárások egyik legfontosabb kockázati tényezője az eljárás indokolatlan elhúzódása és költségessége. A külföldi elem feltárása, mérlegelése és a kollíziós szabály alkalmazása önmagában is olyan eljárási cselekményeket, illetve bírói mérlegelést igényel, ami szükségszerűen megnöveli az eljárás időtartamát. A külföldi jog tartalmának megállapítása ezen túlmenően jelentős időt és anyagi erőforrásokat vesz igénybe. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: Nmjt.) 5. § (2) bekezdése értelmében a külföldi jogról a bíróság megkeresésére az igazságügyért felelős miniszter felvilágosítást ad. Az ilyen megkeresések a korábbi központi közigazgatási struktúrában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztályához (a továbbiakban: KIM NMFO) futottak be, ahol igen ritkán – a nagyobb európai jogrendszerek esetében és egyszerű jogkérdésekben – álltak rendelkezésre házon belül a kért tájékoztatáshoz szükséges adatok. Minden más esetben a KIM NMFO a rendelkezésre álló jogsegély lehetőségekről tájékoztatta a megkereső bíróságot. A külföldi jogról való tájékoztatásról szóló 1968. évi Európai Egyezmény (a továbbiakban: Londoni Egyezmény) alapján lefolytatott standard tájékoztatási eljárás a magyar tapasztalatok szerint a külföldi hatóságok teljes együttműködése esetén és a fordításokkal járó időveszteséget nem számítva is mintegy 4 hónapot vesz igénybe.

Az Nmjt. 5. § (1) bekezdése értelmében a bíróság egyébként nincsen a KIM NMFO-n keresztüli tájékozódásra szorítva, hiszen a külföldi jog tartalmát elvileg bármilyen hitelt érdemlő forrásból megállapíthatja: többek között szakértői véleményt is beszerezhet vagy figyelembe veheti a fél által előterjesztett bizonyítékokat. E körben egyre népszerűbb az Európai Igazságügyi Hálózat, illetve az Európai Igazságügyi Portál, ahol viszont az időgép funkció hiányával, nyelvi nehézségekkel és adott esetben nem kellően átfogó vagy részletes tájékoztatással szembesül a felhasználó. Magyarországon is volt már precedens arra, hogy az eljáró bíróság közvetlenül keresett meg külföldi bíróságot a külföldi jog tartalmának tisztázása végett, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok azonban a legjobb indulattal is csak vegyesnek mondhatóak. Díjköteles jogi portálok, illetve külföldi szakértők igénybevétele az eljárási költségek drasztikus növekedésével jár. Úgy tűnik tehát, hogy a rendelkezésre álló megoldások egyike sem felel meg a megbízhatóság, időszerűség és költséghatékonyság hármas követelményének.

A felek számára a külföldi jog alkalmazásával járó eljárások további kockázata az a jelenség, amit legtalálóbban a meglepetés faktor elnevezéssel illethetünk. A felek ilyenkor azzal szembesülnek, hogy a külföldi jog alkalmazásában nem kellően jártas bíróság szokatlan eljárási cselekményeket foganatosít, a külföldi jogot nem veszi figyelembe vagy annak a felek várakozásaival teljesen ellentétes tartalmat tulajdonít. Ez végeredményben azzal járhat, hogy a kollíziós szabályok által kijelölt külföldi jog az eljárásban ténylegesen nem érvényesül.

Minden jogrendszer tartalmaz olyan nemzetközi magánjogi szabályokat, amelyek alapján az egyébként irányadó külföldi jog alkalmazása mellőzhető vagy megtagadható. Ezek a külföldi jog érvényesülésének jogi akadályai, amelyeket a kollíziós szabályok egységesítésére irányuló uniós jogalkotás is jobbára elismer. Gyakran előfordul azonban, hogy a kollíziós szabályok által kijelölt jog a fent említett jogi akadályok hiánya esetén sem érvényesül az eljárásban. Magyar példákat felhozva, ez történik, ha a bíróság az ügyben felmerülő külföldi elemet egyszerűen figyelmen kívül hagyja, és a magyar jog alapján határoz. A külföldi jog alkalmazására nem kerül sor akkor sem, ha a bíróság – az Nmjt. nyilvánvalóan téves értelmezésével – a felperest a károkozás jogellenességének bizonyítása körében az alkalmazandó jog tartalmának bizonyítására is kötelezi, és ennek sikertelensége pervesztességhez vezet. A külföldi jog tényleges érvényesülésének akadálya lehet az is, ha az eljáró bíróság a jogalkalmazás során a kapcsolódó külföldi joggyakorlatot vagy esetjogot nem veszi figyelembe. A jogirodalom egységes álláspontja, hogy a külföldi jogot úgy kell alkalmazni, ahogyan azt a külföldi állam bíróságai alkalmazzák, és ez nemcsak a jogszabályok értelmezésére, hanem a joghézag és az analógia problémájára is vonatkozik. Ehhez képest a magyar bíróságok csak kifejezetten ritkán hivatkoznak külföldi esetjogra, a külföldi joggal kapcsolatban felmerülő értelmezési problémákat pedig szokás szerint a magyar joggyakorlatnak vagy jogirodalomnak megfelelően oldják meg.

Nem túlzás azt állítani, hogy az európai bíróságok működését áthatja egyfajta elfogultság vagy előítélet a külföldi joggal szemben. Ez intézményesült formában tetten érhető ott, ahol a külföldi jog alkalmazandóságáról a bíróság hivatalból nem vesz tudomást, ahol a külföldi jog bizonyítása a feleket terheli, és annak sikertelensége pervesztességhez vezet, vagy ahol az alkalmazandó jog államától eltérő állam bíróságához fordulást úgy értelmezik, hogy azzal a felek hallgatólagosan lemondtak a külföldi jog alkalmazására vonatkozó igényükről. Ugyanakkor a rendelkezésre álló – korántsem reprezentatív – felmérések azt mutatják, hogy ez az előítélet nem intézményesült formában ott is jelen van, ahol a bíróságoknak hivatalból kellene észlelniük az eljárásban a külföldi elemet és alkalmazniuk a külföldi jogot.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a viszonylag egyszerű jogkérdések megválaszolására az online források vagy cserélhető betétlapos gyűjtemények is megfelelően alkalmazhatóak amennyiben a világnyelveken megbízható fordításuk elérhető és képesek időgép funkciók ellátásra. Itt az Európai Unió hasznos hozzájárulása lehetne, hogy ezekhez ingyenes vagy alacsony díj ellenében történő hozzáférést biztosítson, illetve alternatívaként maga alakítson ki ilyen portált. E törekvés az Európai Igazságügyi Portál révén részben megvalósulni látszik. Bonyolultabb jogkérdések esetén, különösen akkor, ha a vonatkozó bírósági gyakorlat mélyebb áttekintése is szükséges, a fenti út nem járható. A diplomáciai megoldások (pl. a Londoni Egyezmény) fogyatékosságaiból tanulva egy európai szintű szakértői hálózat kialakítását javasoljuk, amelynek tagállami fiókszervei alkalmasak lennének segítséget nyújtani saját bíróságaiknak a felmerülő jogkérdések megfogalmazásában, lefordításában és továbbításában a megfelelő tagállami társ-fiókszervhez, illetve a beérkező válasz értelmezésében és lefordításában. Számos tagállamban ennek intézményi alapjai már léteznek, más tagállamokban ez uniós közreműködéssel az akadémiai és gyakorlati szféra bevonásával ésszerű időn belül megoldható lenne. A rendszer költségigénye nem lenne nagyságrendekkel magasabb, mint a diplomáciai megoldásoké, és valószínűleg alacsonyabb lenne, mint a jelenleg alkalmazott külföldi szakértői díjszabások. A fiókszervek tevékenységének koordinálásához, a kompatibilitás és a minőség biztosításához, az eljárási szabályok kialakításához, és nem utolsósorban anyagi támogatásához nélkülözhetetlen az Európai Unió aktív szerepvállalása.

Minden törekvés sikere végső soron azon múlik, hogy az eljáró bíróságok mennyire ismerik és fogadják el a rendelkezésre álló lehetőségeket a külföldi jog tartalmának megállapítására. Ha ez az ismereti és elfogadottsági szint elér egy kritikus mértéket, akkor a bíróságok első ösztönös reakciója talán nem a külföldi jog alkalmazásának elkerülése vagy mellőzése lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése