2014. május 30., péntek

Jogösszehasonlítás luxembourgi módra



Az EP-választások és az EU Bíróságának devizahitelekkel kapcsolatos döntése egy rövid időre Magyarországon is felkeltették az érdeklődést az Unió intézményei irányt. Ezt a hullámot meglovagolva figyelmünket most mi is ide irányítjuk – egészen pontosan az Európai Unió Bíróságára. Az EU Bíróságának joggyakorlata maga a Kánaán egy összehasonlító jogász számára. Molière úrhatnám polgárához hasonlóan ugyanis, aki negyven éven át beszélt prózában anélkül, hogy tudott volna róla, a Bíróság is folyamatosan műveli a komparatisztikát – még akkor is, ha éppen nem áll szándékában…

Az Európai Unió Bírósága esetében az összehasonlító módszer alkalmazása az ítélkezés során természetes, sőt szükségszerű. Mivel a bírák igen eltérő jogi kultúrákban nevelkedtek, a jogalkalmazás során felhívott referenciák többnyelvűek, és az elbírálandó ügyek legtöbbje csak valamilyen tagállami jogi kontextusban értelmezhető, általában már a tényállás vagy az eldöntendő jogkérdés megállapítása, illetve a jogi érvelések dekódolása és ütköztetése sem lehetséges komparatív módszerek alkalmazása nélkül. A jogösszehasonlításnak ez a fajta processzuális megnyilvánulása minden nemzetközi jellegű igazságszolgáltatási fórum működésének szükségszerű és gyakran nem tudatosuló velejárója akkor is, ha a bírákat komparatív megfontolások egyáltalán nem vezérlik.

Az összehasonlító módszer szubsztantív megnyilvánulása ezzel szemben azt jelenti, hogy a jogalkalmazó egy konkrét ügy elbírálása során a jogtalálás vagy jogalkalmazás folyamatában normatív vagy inspirációs jelleggel tudatosan figyelembe vesz olyan megoldásokat, amelyek forrása nem a saját (értsd: az adott ügyben alkalmazandó) jogrendszerében található. Az Európai Unió Bírósága szempontjából ez a külső forrás lehet valamely tagállam, tagállamok vagy a tagállamok összességének joga, illetve nem tagállami jogrendszerek vagy a nemzetközi jog szabályai. A mértékadó szerzők – különösen a Bíróság egykori bírái – persze határozottan kitartanak azon álláspont mellett, hogy az így meghatározott összehasonlító módszer mindenekelőtt jogértelmezési módszer, és még a joghézagok kitöltése esetén sem jogalkotást végez a fórum, hanem pusztán az íratlan jog szabályait transzformálja írott joggá.

Jogösszehasonlítás és jogpolitika

A Bíróság már a kezdet kezdetén nyíltan és egyértelműen megnevezve felvállalta az összehasonlító módszer alkalmazását. A trend azonban érdekes módon úgy alakult, hogy az évek múlásával a direkt utalások egyre ritkábbak és egyre áttételesebbek lettek a Bíróság ítéleteiben, míg a főtanácsnoki indítványok ambiciózus komparatista szemlélete nem változott. Úgy tűnik viszont, hogy az összehasonlító módszer alkalmazásának jogpolitikai céljai minden terminológiai változástól függetlenül állandósultak.

Az első jogpolitikai célkitűzés röviden úgy foglalható össze, hogy a Bíróság a jogrendszerek vizsgálata révén az európai integráció általa vélt célkitűzéseinek és érdekeinek leginkább megfelelő megoldást azonosítsa, amit a Bíróság egykori tagjai írásaikban „a leginkább megfelelő szabálynak”, „a legjobb megoldásnak” vagy az „optimális standardnak” neveznek. E jogpolitikai célkitűzés valódi jelentősége messze túlmutat egyes jogkérdésekre adott válaszokon. Konrad Zweigert és Hein Kötz, az összehasonlító jogtan emblematikus alakjai, már az európai integráció kezdeti stádiumában tisztán látták, hogy a jogösszehasonlítás valójában jogalkotást, egy európai szintű jogrendszer megteremtését és ezzel párhuzamosan a nemzeti jogrendszerek európaiasítását alapozza meg. A Bíróság tevékenysége e körben célját és tartalmát tekintve sem érték- vagy érdeksemleges.

A Bíróság másik kulcsfontosságú jogpolitikai célkitűzése az összehasonlító módszer alkalmazásával az uniós jog elfogadottságának és legitimitásának erősítése, és ezzel az uniós jog primátusának, illetve tényleges és egységes alkalmazásának biztosítása valamennyi tagállamban. E célkitűzés pozitív és negatív megközelítésben is érvényesül. A pozitív megközelítés lényege, hogy az Európai Unió Bíróságának jogösszehasonlítás révén legitimált álláspontja elvileg olyan autoritással rendelkezik, amely alapján ésszerűen elvárható a tagállami hatóságoktól az EUSz 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvének tiszteletben tartása. Különösen nagy jelentősége van ennek a szempontnak az uniós és tagállami jog eltérő alapjogvédelmi szintje esetén felmerülő feszültségek kezelésében. A negatív megközelítés abban nyilvánul meg, hogy az Európai Unió Bírósága az uniós jog értelmezése során tekintettel van egyes tagállamok társadalom- és jogpolitikai érzékenységeire. Így jogon kívüli szempontok figyelembe vételével olyan középutas megoldásokat alakít ki, amely mögött nemcsak jogi, hanem jogpolitikai konszenzus is teremthető. Az összehasonlító módszer alkalmazása az első esetben az aktivizmus, a második esetben az önkorlátozás argumentációs hátterét képezi. A Bíróság tevékenysége e körben sem érték- vagy érdeksemleges.

A jogösszehasonlítás jogalapjai

Az Európai Unió Bírósága az összehasonlító módszer alkalmazásának alátámasztására több általános és speciális jogalapot felhív, amelyek lehetővé – adott esetben kötelezővé – teszik a jogösszehasonlítást a jogalkalmazás során. A legáltalánosabb jogalap az EUSz 19. cikke – korábban az EKSz 220., azt megelőzően 164. cikke –, amelynek értelmében az Európai Unió Bírósága „biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.” A cikk értelmezhető lenne szűken is, ami pusztán arra utalna, hogy a Bíróság más intézmények aktusainak felülvizsgálata révén biztosítja azok konformitását az alapszerződésekkel és a másodlagos joggal. A Bíróság azonban a cikkben szereplő „jog” kifejezés kiterjesztő értelmezésével megnyitotta a kaput az általános jogelvek beáramlása előtt.

Az általános jogelvek azonosításának és értelmezésének követelménye szükségszerűen vezet az összehasonlító módszer alkalmazásához, ami elől az Európai Unió Bírósága sem kívánt kitérni. 1996-ban a fórum egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a közösségi jog értelmezése során a tagállamok jogrendszereinek közös általános elvei szerinti értelmezés az általánosan elfogadott értelmezési szabályok közé tartozik, aminek alkalmazására – az akkor hatályos – EKSz 164. cikke felhatalmazást nyújt: „Mivel a Szerződés nem tartalmaz a közösségi jog tagállamok általi megsértésének következményeit kifejezetten és pontosan szabályozó rendelkezéseket, a Bíróságnak kell – a 164. cikkel ráruházott, a Szerződés értelmezése és alkalmazása során a jog tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó feladatát ellátva – ilyen kérdésről az általánosan elfogadott értelmezési szabályok, különösen a közösségi jogrendszer alapelvei és adott esetben a tagállamok jogrendszereinek közös általános elvei szerint döntenie.” (C-46/93 Brasserie du pêcheur SA v Németország és C-48/93 The Queen és a Secretary of State for Transport ex parte: Factortame Ltd és társai egyesített ügyek [1996], para 27)

Hasonló dilemmával szembesül a Bíróság az EUMSz 263. cikk (2) bekezdés – korábban EKSz 230. cikk –alkalmazása során. A cikk értelmében fórum az uniós jogalkotási aktusok jogszerűségét többek között „a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése” alapján vizsgálhatja. Itt a „bármely jogi rendelkezés” kifejezés ugyancsak utalhatna egyszerűen a szekunder uniós jogra. A Bíróság azonban az EUSz 19. cikkéhez hasonló értelmet adott a terminusnak, újabb jogalapot teremtve ezzel az általános jogelvek uniós jogba történő inkorporálásához.

Az EUSz 6. cikk (3) bekezdése szerint: „Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.” A hivatkozott szerződéshely a Bíróság több évtizedes jogfejlesztő gyakorlatát konszolidálja, de egyben számos új kérdést is felvet. Az 1950-es és 1960-as években zajlott jogpolitikai vita a Bíróság Internationale Handelsgesellschaft és Nold ügyekben hozott döntéseivel jutott nyugvópontra: a közösségi jog autonómiája nem zárja ki azt, hogy a Bíróság inspirációt merítsen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, illetve a tagállamokhoz valamilyen módon kapcsolódó nemzetközi egyezményekből. Míg az utóbbiak – elsősorban az Emberi Jogok Európai Egyezménye – viszonylag gyakori referenciái a Bíróságnak, a „tagállamok közös alkotmányos hagyományai” szimbolikus jelentőségük ellenére meglehetősen ritkán játszanak meghatározó szerepet a Bíróság jogi érvelésében. Ettől függetlenül hozható precedens arra, hogy az Európai Unió Bírósága hivatkozott konkrét tagállami alkotmányos rendelkezésre, igyekezett konkrét tagállami alkotmányos rendelkezések összevetésével kimutatni egyfajta „közös alkotmányos hagyományt”, vagy konkrét alkotmányos rendelkezések felhívása nélkül hivatkozott a „közös alkotmányos hagyományra” mint inspirációs forrásra.

Az EUMSz 340. cikk (2) bekezdése értelmében szerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat. Egyes szerzők szerint ezt a megoldást a szükség szülte, vagyis az alapszerződések szövegezése során jobb megoldás híján nyúltak ehhez az eszközhöz. A cikk alkalmazásának tapasztalatai – különös tekintettel a Bíróság joggyakorlatának jelentős átalakulására az évtizedek alatt – abba az irányba mutatnak, hogy a cikkben említett „közös általános elvek” talán nem is léteznek. Mások szerint a helyzet jobban leírható úgy, hogy a Bíróság nem élt megfelelően a cikk adta lehetőségekkel, és nem sikerült a rendszeres jogösszehasonlítás eszközével megkonstruálnia az uniós intézmények szerződésen kívüli kárfelelősségének alapjait. Ettől függetlenül a cikkhez kapcsolódó joggyakorlat módszertani szempontból igen jelentős.

Kifejezetten aktív az összehasonlító módszer alkalmazásában az Európai Unió Bírósága az Unió és az alkalmazottai között felmerülő vitás ügyekben, amelyek elbírálására a fórum az EUMSz 270. cikke alapján a tisztviselőkre vonatkozó személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek keretei között jogosult. A Bíróság már kezdetektől fogva azt az álláspontot képviselte, hogy az Unió és az alkalmazott közötti munkavégzésre irányuló jogviszonyra és szerződésükre főszabály szerint nem valamely (tag)állam joga lesz irányadó. Az Európai Beruházási Bank Személyzeti Szabályzatának 44. cikke szerint a Bank és az alkalmazottai közötti munkaszerződésekre a Bank tagállamai jogrendszereinek közös alapelvei alkalmazandóak, a felmerülő munkaügyi jogviták elbírálására pedig a 41. cikk értelmében az Európai Unió Bírósága jogosult. Az Európai Központi Bank alkalmazási feltételei (9 [c)] hasonló rendelkezéseket tartalmaznak azzal a kiegészítéssel, hogy alkalmazandó jogként a közösségi jog alapelveit, illetve a tagállamokhoz címzett szociálpolitikai tárgyú rendeleteket és irányelveket is megjelölik.

Átláthatóság és módszertan

A Bíróság határozataiban viszonylag ritkán megjelenő összehasonlító argumentációk csak a jéghegy csúcsát jelentik, és az eljárások mindegyik fázisában számos forrásból érkeznek komparatív impulzusok. A főtanácsnoki indítványok hagyományosan a jogösszehasonlítás gazdag forrásai. Emellett azonban a felek, illetve az eljárásba beavatkozó Bizottság is gyakran saját kezdeményezésére összehasonlító elemzést végez beadványaiban. Ilyen elemzésre a Bíróság maga is felkérheti a Bizottságot, illetve – akár az eljárás szóbeli szakaszának újranyitásával – lehetőséget biztosíthat a feleknek saját jogrendszerük kapcsolódó megoldásainak bemutatására. A Bíróság a felektől függetlenül is rendszeresen utasítja saját szolgálatait összehasonlító elemzések elkészítésére, illetve megbízást adhat erre külső kutatóműhelyeknek. A Bíróság szervezetrendszerében a mintegy harmincöt jogászt és dokumentalistát foglalkoztató Kutatási és Dokumentációs Igazgatóság feladatkörébe tartozik a tagállamok nemzeti jogrendszereivel kapcsolatos összehasonlító elemzések elkészítése

A Bíróság főleg működésének kezdeti időszakában és csak kivételes esetekben ismertette részletesen ítéletében a végzett jogösszehasonlítás eredményeit. A jogösszehasonlítás főszabály szerint legfeljebb utalás szinten jelenik meg az indokolásokban, és itt is rendszerint inkább futó, mintsem érdemi referenciáról van szó.

Módszertanilag viszonylag egyértelmű a helyzet akkor, ha olyan elvekről, fogalmakról vagy konkrét szabályokról van szó, amelyek valóban közösek a tagállamokban (pl. végrehajtási rendelkezések meghozatalának lehetősége jogalkotói felhatalmazás alapján). Ez a forgatókönyv viszont nem túl gyakori, és a Bíróságnak általában olyan komparatív következtetések alapján kell állást foglalnia, ahol a konvergencia nem teljes. A Bíróság rendszerint nem habozik „közös alapelvnek” minősíteni olyan megoldásokat, amelyek a tagállami jogrendszerek meghatározó többségében elismertek, különösen akkor, ha ez egyben a legmagasabb elérhető alapjogvédelmi szintet is jelenti. Fontos azonban megjegyezni, hogy önmagában sem a többségi álláspont, sem a legmagasabb alapjogvédelmi szint nem határozza meg automatikusan a Bíróság pozícióját, különösen akkor, ha a döntés jogpolitikai kockázatát a bírák túlságosan nagynak ítélik meg (pl. a nemi diszkrimináció tilalmának kiterjesztése a kizárólag házastársaknak adható kedvezményekre azokban a tagállamokban, ahol házasságot csak különneműek köthetnek).

Szignifikánsan eltérő tagállami megoldások esetén a „közös” jelzőt a Bíróság értelmezheti a megoldások valóban közös minimumaként is (pl. az ügyvéd-ügyfél kommunikáció védelmére vonatkozó alapelvek esetében). A Bíróság ugyanakkor ezt a helyzetet felhasználhatja arra, hogy valamennyi megoldástól távolságot tartva és az uniós jog autonómiájára hivatkozva önálló koncepciót vázoljon fel (pl. egyes szekunder jogforrásokban található fogalmak értelmezése során).

Egyes esetekben a Bíróság láthatóan nem is tesz kísérletet rendszeres jogösszehasonlításra, hanem a dominánsnak vagy leginkább megfelelőnek tekintett egy vagy néhány jogrendszer megoldásait ülteti át az uniós jogba. A jogos várakozások védelme és az arányosság elvei egyértelműen német eredetűek, de az abus du pouvoir francia közigazgatási bíróságok által kidolgozott koncepciója is megtalálta a Bíróság joggyakorlatába vezető utat. Az átvétel során természetesen a Bíróság az uniós jog szükségleteinek megfelelően alakítja a koncepciót úgy, hogy az később a gyökerektől elszakadva képes legyen az autonóm uniós jogrend szolgálatára.

És mit mond a kristálygömb?

Az Európai Unió ma – történetében nem először – egyértelműen politikai defenzívába szorult. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen időszakokban az Európai Unió Bírósága hatékonyan képes ellátni az eddigi vívmányok, az intézmények működőképessége és az integráció minimális lendületének megőrzéséhez szükséges jogfejlesztés feladatait. A Bíróság ehhez most is rendelkezik kellő presztízzsel, legitimációval és önmérséklettel. Ha úgy dönt, hogy ismét felvállalja ezt a küldetést, az összehasonlító módszerben megbízható és rugalmas eszközre talál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése