Idegen tollakkal ékeskedni nem szerencsés. Heltai Gáspár fabulájából tudjuk, hogy aki így tesz, az előbb-utóbb mind az idegen, mind a saját tollait elveszíti, és "ekképpen két közbe mezítelen marada." Vajon valaki, aki a hazai jog alkalmazása során külföldi megoldásokra is tekintettel van, szintén idegen tollakkal ékeskedik? Blogindító bejegyzés műhibákról, lusta ügyvédekről és a bírák nemzetközi közösségéről.
Egy férfi felkeresi a helyi kórházat, ahol egy asszisztens tévesen és gondatlanul influenzát diagnosztizál nála. A beteg hazamegy, de három óra múlva kritikus állapotban tér vissza. Egy orvos ezúttal agyhártyagyulladást állapít meg, és a beteget ennek megfelelően kezelik. Amikor hetekkel később hazaengedik, mindkét fülére süket. A szakértői vélemény alapján nem zárható ki, hogy a beteg akkor is elveszítette volna a hallását, ha az asszisztens kellő gondossággal jár el. Az asszisztens gondatlansága viszont megfosztotta őt az egészséges élet nem elhanyagolható esélyétől.
Egy közalkalmazott, akit munkáltatója jogellenesen mentett fel, számítási hibára hivatkozva felülvizsgálati kérelmet kíván benyújtani a munkaügyi bíróság jogerős ítéletével szemben. Ezzel kapcsolatban megkeres egy ügyvédet, aki a megbízást el is vállalja. Az ügyvéd a felülvizsgálati kérelmet azzal terjesztette elő, hogy a részletes indokolást rövid határidőn belül csatolja. A részletes indokolás benyújtása határidő után történt, ezért a felülvizsgálati fórum a kérelmet hivatalból elutasította. A közalkalmazott kártérítésként – egyebek mellett – az állítólagos számítási hibából adódó bérkülönbözetet is követeli, mert meggyőződése, hogy felülvizsgálati kérelme megalapozott lett volna, ha az ügyvéd nem mulaszt. Az ügyvéd szerint a felülvizsgálati kérelem eleve alaptalan volt. Az eljárásba beavatkozó biztosító és segélyező egyesület szerint pedig utólag nem állapítható meg, hogy mi lett volna a felülvizsgálati eljárás eredménye, így ez nem is lehet kártérítés alapja. Akárhogy is nézzük azonban, a közalkalmazottat a mulasztás biztosan megfosztott valamitől: ez pedig a sikeres felülvizsgálat esélye.
Egy közalkalmazott, akit munkáltatója jogellenesen mentett fel, számítási hibára hivatkozva felülvizsgálati kérelmet kíván benyújtani a munkaügyi bíróság jogerős ítéletével szemben. Ezzel kapcsolatban megkeres egy ügyvédet, aki a megbízást el is vállalja. Az ügyvéd a felülvizsgálati kérelmet azzal terjesztette elő, hogy a részletes indokolást rövid határidőn belül csatolja. A részletes indokolás benyújtása határidő után történt, ezért a felülvizsgálati fórum a kérelmet hivatalból elutasította. A közalkalmazott kártérítésként – egyebek mellett – az állítólagos számítási hibából adódó bérkülönbözetet is követeli, mert meggyőződése, hogy felülvizsgálati kérelme megalapozott lett volna, ha az ügyvéd nem mulaszt. Az ügyvéd szerint a felülvizsgálati kérelem eleve alaptalan volt. Az eljárásba beavatkozó biztosító és segélyező egyesület szerint pedig utólag nem állapítható meg, hogy mi lett volna a felülvizsgálati eljárás eredménye, így ez nem is lehet kártérítés alapja. Akárhogy is nézzük azonban, a közalkalmazottat a mulasztás biztosan megfosztott valamitől: ez pedig a sikeres felülvizsgálat esélye.
Hagyományos kártérítés esetén az a két
kérdés merül fel, hogy bizonyítható-e egyáltalán tradicionális értelemben
felfogott „kár” (pl. az életminőség romlása vagy a meg nem ítélt bérkülönbözet),
illetve van-e okozati összefüggés a mulasztás és a kár között. Ha ezekre nem
tudunk válaszolni, vagy a válasz nem tetszik, megvizsgálhatjuk, hogy kárnak
minősül-e valamilyen „esély” elveszítése, és vajon van-e az esélynek vagyoni
értéke. A Ptk. (régi és új egyaránt) vajmi kevés támpontot ad a bírónak: a
törvényből csak annyi olvasható ki, hogy a kártérítési felelősség
megállapításához valamilyen okozati összefüggést bizonyítani kell, és (az új
Ptk. szerint) nem állapítható meg okozati összefüggés ott, ahol a károkozó a
kárt nem látta előre, és nem is kellett előre látnia. A kár fogalmát illetően az
új Ptk-ból megtudhatjuk, hogy az lehet értékcsökkenés, elmaradt vagyoni előny
és vagyoni hátrány kiküszöbölése érdekében felmerült költség. Vagyis a törvényi
rendelkezések nagyszerűen alkalmazhatók miután
már megválaszoltuk az előkérdéseket, de azok megválaszolásához valójában nem
visznek közelebb.
Alighanem a világ legmagányosabb
embere lenne az a bíró, akinek hasonló ügyek irataival és a Ptk-val összezárva
kellene ítéletet hoznia. Szerencsére a magyar bírák – még ha sokuk ezen talán
még soha nem is gondolkodott el – nem magányos harcosok, hanem a bírák nemzetközi
közösségének tagjai, akiknek gyakran igen hasonló kihívásokkal kell
szembenézniük. Miért jó ez? Azért, mert ott, ahol a hazai jog hiányos vagy nem
egyértelmű, a bíró segítségért fordulhat külföldi kollégáihoz. Jogösszehasonlítás
révén feltárhatja a vizsgált kérdésre adható megoldások teljes körét és
feltérképezheti a nemzetközi tendenciákat. Hasznosíthatja más jogrendszerek
tapasztalatait: értékelheti az egyes megoldásokat, mérlegelheti előnyeiket és
hátrányaikat, elkerülheti a buktatóikat és beépítheti a jó elemeiket. Ha ez a
nemzetközi szakmai párbeszéd kellően intenzív, a konkrét ügyek megoldásán
túlmutatva akár spontán jogharmonizációs erővé is válhat.
Az összehasonlító módszer
alkalmazásából fakadó előnyök annyira nyilvánvalóak, hogy nem az az igazi
kérdés, miért lenne hasznos, ha alkalmaznák a bírák, hanem az, hogy miért nem
alkalmazzák többen, gyakrabban és jobban. Ez a megállapítás egyáltalán nem
kioktatás vagy megrovás kíván lenni: nagyon komoly elvi, praktikus és
szervezetszociológiai okai lehetnek az összehasonlító módszer elutasításának
vagy elhanyagolásának. Tény: a jogösszehasonlítás nem mindig járható út, és a
szakmaiatlan vagy tendenciózus jogösszehasonlítás nagyobb károkat okozhat, mint
a jogösszehasonlítás hiánya. De miért kellene a bíráknak két rossz közül
választania, ha választhatják a jót is?
Ez a blog ezért született: a
jogalkalmazás során végzett jogösszehasonlítást szeretné népszerűsíteni,
segíteni és értékelni. Teszi ezt úgy, hogy konkrét példákat elemez (a bejegyzés
elején szereplő eseteket például alaposan ki fogom vesézni), vitákat ismertet
és generál, intézményi megoldásokat mutat be, jogászokat és szakértőket
szólaltat meg. A témákat elsősorban a rendes bíróságok polgári és gazdasági
ügyszakaiból merítem, de az Alkotmánybíróság sem marad ki a posztokból.
Időnként kitérőket is teszek majd, főleg a jogi oktatás területére, ahol az
összehasonlító módszer szélesebb körű alkalmazása ugyancsak új távlatokat
nyithatna: a jogászképzést a szent szövegek sulykolása helyett az analitikus,
rendszerező és érvelési kompetenciák fejlesztése felé terelhetné. Emellett
igyekszem az olvasók körében felmerült kérdésekre válaszokat keresni és a
felvetéseikre érdemben reagálni – ez merőben új irányokba is elviheti az
eredetileg kigondolt tematikát.
Mondhatnám, hogy ez a blog csak csepp
a tengerben, hogy szerény eszközeimmel mindössze hozzá kívánok járulni
valamihez, hogy ambícióm és céljaim korlátozottak. De ez nem igaz. Fiatal
vagyok, lelkes és életerős. Meg akarom váltani a világot. Ha a blog olvasói
ebben segítenek, minden bizonnyal sikerülni is fog…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése